A Menedzsment Alapjai Program

Menedzsernek lenni nagy felelősség, és még nagyobb lehetőség.

 

A menedzseri szerepbe való belépés gyakran nagyobb kihívást jelent, mint azt előzetesen gondolnánk. A Menedzsment Alapjai Program segít kialakítani azt a gondolkodásmódot és azokat a készségeket, amelyekkel magabiztosan vezethetsz csapatokat, fejlesztheted munkatársaidat és eredményeket érhetsz el – mindezt olyan vezetők irányításával, akik már végigjárták ezt az utat.

A programot azoknak ajánljuk, akik...

Első csapatukat irányítják, és felelősek munkatársaikért, teljesítményükért és a napi működésért

Szeretnék megerősíteni a menedzsment alapjait, beleértve a delegálás, a visszajelzésadás és a csapatmotiválás eszközeit

Vezetői szerepre készülnek, és szakértőből vezetővé szeretnének válni

Egyedülálló vezetői utazás

KIINDULÓPONT
ELŐKÉSZÜLETEK
3 DAYS

Az első tábor előtt egy felmérés és vezetői visszajelzés segítségével képet kapsz jelenlegi vezetői működésedről. Meghatározod a programmal kapcsolatos céljaidat, majd coachod támogatásával kijelölöd azokat a területeket, amelyekre a program során fókuszálni szeretnél.

MENTORING COACHING
TÁBOR 1
Személyesen
2 NAP
3 DAYS

Az első tábor célja, hogy megerősítsd menedzseri alapjaidat az önismeret fejlesztésén és a csapatvezetői szereped tudatosításán keresztül.

A résztvevők megtanulják, hogyan válasszák ki a megfelelő embereket, hogyan értsék meg a motiváció mozgatórugóit, valamint hogyan menedzseljék saját energiájukat és hatékonyságukat. Emellett gyakorlati eszközöket kapnak a delegáláshoz, a teljesítmény elismeréséhez és a csapatuk fejlődésének támogatásához.

MENTORING COACHING
SPRINT 1
2 HÓNAP
3 DAYS

Az első tábor után mentorod és coachod támogat abban, hogy a kitűzött célokat a gyakorlatba ültesd, és a tanultakat valós vezetői helyzetekben alkalmazd. A program során összesen legfeljebb 6 mentoring vagy coaching alkalmon vehetsz részt, az igényeidhez igazodó kombinációban.

Mentoring és Coaching
TÁBOR 2
Személyesen
2 NAP
3 DAYS

A második tábor középpontjában a csapat irányítása és a teljesítmény tudatos fejlesztése áll.

A résztvevők fejlesztik készségeiket a coaching jellegű beszélgetések, a visszajelzésadás és a teljesítménymenedzsment terén, valamint elsajátítják, hogyan építsenek bizalmat és teremtsenek összehangolt működést a csapatukban. A tábor emellett támogatja a változásvezetést, valamint új vezetői szokások kialakítását, amelyek a mindennapi vezetői gyakorlatban is segítik őket.

MENTORING COACHING
SPRINT 2
2 HÓNAP
3 DAYS

Az eddigi fejlődésedre építve tovább dolgozol mentoroddal és coachoddal, hogy fejleszd csapatodat, erősítsd vezetői hatásodat, és a tanultakat a mindennapi vezetői gyakorlat részévé tedd.

Mentoring és Coaching
ZÁRÁS
Személyesen
FÉL NAP
3 DAYS

A program végén egy második középvezetői felmérés, felettesed visszajelzései és saját önértékelésed segítségével tekintheted át fejlődésedet. Ezt követően megkapod Corvinus–SEED tanúsítványodat, és szilárdabb alapokkal folytathatod menedzseri pályafutásodat.

MENTORING COACHING

Dátumok

A UNIQUE 4-MONTH LEARNING JOURNEY

Az első két nap

 

Második 2 nap

 

Zárás fél nap

2026. Április 28–29.

 

2026. Június 16–17.

 

2026. Szeptember 3.

PRE COURSE

Az első két nap

 

Második 2 nap

 

Zárás fél nap

2026. Április 28–29.

 

2026. Június 16–17.

 

2026. Szeptember 3.

CAMP 1

Az első két nap

 

Második 2 nap

 

Zárás fél nap

2026. Szeptember 15–16.

 

2026. November 10–11.

 

2027. Január 14.

CAMP 2

Az első két nap

 

Második 2 nap

 

Zárás fél nap

2026. Szeptember 15–16.

 

2026. November 10–11.

 

2027. Január 14.

AT THE END OF THE PROGRAM

Az első két nap

 

A következő két nap

 

Zárás fél nap

2026. December 1–2.

 

2027. Február 9–10.

 

2027. Április 8.

Ár

EARLY BIRD Jelentkezés esetén

4 000 EURÓ**

 

Normál jelentkezés esetén

4 500 euró**

 

** Az ár tartalmazza az összes képzési napot, a tananyagokat, a helyszínt, az étkezést és a kávészüneteket, a helyszíni /online / hibrid megvalósítást biztosító összes technikai költséget, a felméréseket és értékeléseket, 6 mentorálási vagy coaching-ülést, valamint az életre szóló Corvinus-SEED Alumni tagságot. Az ár nem tartalmazza az ÁFA-t.

FREQUENTLY ASKED QUESTIONS

01/01

Add testimonials in ACF to display them here.

Nem ezt a programot keresed?